Nyomtatás

TTA 2018 - Újragondoltuk a korosztályokat!

on 2017. december 29.

Több éves tapasztalatainkat elemezve, futóbarátaink észrevételeit figyelembe véve a 2018. évtől az egyéni futamok korosztályainak meghatározásában új szisztémát fogunk követni. Ezt igyekszünk egységesen alkalmazni az összes versenyeinken. Az új rendszer a gyermek korosztályokat nem érintik, viszont az ifjúsági és junior korosztály kivettük, helyette két felnőtt kategória kerül kiírásra. További változás, hogy a szenior kategóriák korhatárait kitágítottuk.  Előfordulhat, hogy olyan futók, akik 2017-ben már a szenior I. kategóriában versenyeztek, most vissza”fiatalodnak” a felnőtt II. korosztályba. A női és férfi korosztályokat egységesítettük.  



Bevezetésre kerül a KEZDŐK és ÚJRAKEZDŐK (alapvetően felnőttek) külön kategóriája, akik 1-2 km-es távon próbálhatják ki képességeiket. Szeretnénk, ha a gyakorlott futóink ezt a versenyzési lehetőséget nem vennék igénybe, ezért azok akik a KEZDŐ és ÚJRAKEZDŐ kategóriában neveznek, azok más, hosszabb távon nem indulhatnak. (hiszen még nincsenek felkészülve rá.)

A mezei futásoknál, továbbra is a hivatalos diákolimpiai korcsoportok maradnak érvényben.